Nádaskay Márton portfóliója

Nádaskay Márton portfóliója
minden
arculat
web
3D
fotó&video
ars poetica

Szívesen foglalkozom épületek, városok rajzolásával, tervezésével, modellezésével, bár nem vagyok építész. Szeretem látni, amint a semmiből létrejön, felépül va­lami. Ez az élet egy igen izgalmas és pozitív jelen­sége. Egyfajta építkezésként fogom fel a webdesignt is. Megtervezni, életre kelteni, másoknak bemutatni és használva látni. Számomra ebben van az igazi kre­ativitás, és ebben találtam meg az alkalmazott művé­szet értelmét.

Az oszlopok magassága az adott területen szerzett jártasságomat mutatja.
Nádaskay Márton arcképe
életrajz

Zalaegerszegen születtem 1988 február 24-én. Nagy­apám, Nádaskay József rajztanár-festőművész volt, kedvtelésből szobrászattal is foglalkozott. Apám, Nádaskay Zoltán alkalmazott grafikusként dolgozik, és festői munkássága is jelentősnek mondható.

Általános iskola után tanulmányaimat a helyi Kölcsey Gimnáziumban folytattam, rajztudásomat szakkörök­ben, önszorgalomból fejlesztettem. Ezekben az évek­ben kezdtem komolyabban foglalkozni a számító­géppel, első honlapjaim is ekkor készültek.

Érettségi után, 2006-ban, a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti szakiskolába kerültem, ahol 5-6. év­folyamosként hasonló érdeklődésű emberekkel lettem körülvéve. A színvonalas képzőművészeti ok­tatás mellett elektronikus grafikát tanultam, illetve ez utób­biból szereztem szakmai képesítést.
2008-ban, bekerültem a Kaposvári Egyetem Művészeti Karára, ahol 2011. júniusában webdesigner szakon szereztem diplomát.

Itt, a csoport lelkesebb tagjaival több, mint egy évig az Uranus Project nevű alkotócsoportokban dolgoztam, ahol segítettük egymás szakmai előmenetelét. Főként webes feladatokon túl a munka szervezését, össze­hangolását is vállaltam. Emellett az elmúlt években számos privát megbízást teljesítettem, ahol az ügyfelekkel való bánásmód terén sokat tanultam. Csoportos munkáim közül az Online Art Gallery inter­netes művészeti portál jelenleg is működik, a lelkes fiatalokból álló csapatban webgrafikusként dolgozom.

email
marton@nadaskay.hu
nadaskay.marton
marton.nadaskay
marcias88
telefonszám
kapcsolatfelvételt követően
Társoldalak